Részemről én nagyon szeretem a "pixelkultúrát", van egy nosztalgikus bája és egy kreatív töltete ennek a képi világnak, ami számomra nagyon magával ragadó. Eddig nem sok társasnál találkoztam ezzel a dizájnnal (pl. a Boss Monster), így azonnal felkaptam a fejem Varga László játékára. Egy kinyitott katonai doboz, gyűjtői pisztolyok, és egy kártyapakli. Van díszdobozos vagy kicsi és az összhatás elsőre a 'Commandos' retro világát idézi meg. Aztán másodszorra is. Kapkodom a fejem és le vagyok nyűgözve attól a sugárzó szenvedélytől, ami a játékot övezi. Mintha egy mini-Essen-i standnál járnék, pedig valójában Magyarországon vagyok, a Magyar Társasjátékok Bemutatója és Vására elnevezésű rendezvényen, a ‎Társa 's Játék Bár‎ szervezésében.

László vidáman invitál játékra, hamar belecsöppenek a mű világába. Pedig a játék nálam egy pici hendikeppel indul, ugyanis a feleségemmel nagyon ritkán játszunk konfrontatív játékokat (mea culpa), így a műfaj tőlem idegen kicsit, viszont a hangulat és a megvalósítás nem enged kizökkenni. Letettem az állam attól a munkamennyiségtől, amit László beletett ebbe a játékba, mondhatom, hogy valóban vette a fáradságot, s ez igazi szerelemprojekt. A játékipar agyon-gyárosított dömping időszakának közepén igazán üdvözítő látni, hogy készül ilyen odaadó szenvedéllyel is játék. Már-már megtisztelve éreztem magam, miközben játszottam.

A Pixenaries egy mini-csata, különleges képességű hősökkel, tankokkal, fegyverekkel, kiegészítő felszerelésekkel, mindez a gyűjtögetős kártyajátékok világával megspékelve, ahol mindenkinek van egy szett - maga által összeválogatott - paklija, amivel harcba megy. Izgalmas ötletnek tartom, hogy én magam is jelen vagyok a harcban, konkrétan nekem is lehet fegyverem, és külön a katonáimnak is. A játék az utolsó vérig megy, arra kell csak figyeljek, hogy én, mint játékos ne haljak meg (ne fogyjon 30-ról nullára az életem) a harcban, a katonáim „csak” segítők, s ez egészen más tétet adott a játéknak. A kártyák véletlenszerű sorrendje kicsit randommá teszi a játékot és bizony, a kemény felszereléseknek borsos ára van, amire külön szerencsés figyelni. Ha már szerencse,  jó tudni, hogy a kockadobás itt központi helyen van a játékban, de ezt betudom műfaji sajátosságnak. 

Játék közben megszólalt bennem a G.I.Joe-val hadonászó kisgyerek, szerettem klassz kütyükkel tuningolni a katonáimat és a stukkereket. Nagyon sok humor és kedves kikacsintás tette igazán különlegessé a Pixenaries élményt. Köszönöm a lehetőséget!

Jó játékot kívánok mindenkinek!

További info: https://www.pixenaries.hu

Remek és díjat nyert játékok? A cím furán hangozhat, hiszen gondolhatjátok, hogy ha egy játék elnyeri az „Év játéka díjat”, akkor biztosan alapvetően remek darabról van szó. Nyilván így is van, én itt a szubjektivitást megtartva szeretném a legjobbnak ítéltek közül pár személyes kedvencemet kiemelni. Ezek a játékok szerintem a díjtól függetlenül, a társasjátékos tendenciától, politikától és minden egyébtől eltekintve is figyelemre méltóak.

Fontos elöljáróban azt is megjegyeznem, hogy ebben az írásban kizárólag az egyik legfontosabb társasjátékos díj: a ’Spiel des Jahres’ - a német kritikusok által az év társasjátéka díjat elnyert játékok közül válogattam. Ez tulajdonképpen a társasjátékos Oscar-díj. Könnyű felismerni a díjazott játékot, mert a dobozán mindig ott virít egy nagy, piros, és koszorúzott kulcslyuk, akarom írni bábu.

Ebbe a cikkbe most nem fért bele a gyerekjáték és a komplex kategória. A zárójelben a díjazás évét tüntettem fel.

1. Tikal (1999)

Szerintem ennek a játéknak remekül áll az „öregedés”. Bár kétségkívül modoros darab, de elképesztően mély és komplex játékról van szó. Játékfejlesztői szemmel igazi mestermunka! Mi a családdal a mai napig nagy örömmel vesszük elő. Érdekes, hogy ez, és a Torres (a 2000-es díjazott) nem kifejezetten könnyed játékok, igazi egész estés stratégiai, mentális háborút vívnak alattuk a játékosok, és ezt nem véletlenül szerette a szakmai zsűri. Mostanában jóval könnyedebb vizekre eveznek.

Egyetlen negatív dolgot tudnék felhozni vele kapcsolatban (amit egyébként szinte minden Kreamer/Kieslig) játékkal kapcsolatban, hogy „csak” négyen jó. Ha ketten játsszátok, akkor a játék közepénél érezni, hogy ki fog nyerni, ha hárman játsszátok, könnyen lesz egy nevető harmadik, négyen viszont tökéletes.

2. Carcassonne (2001)

Sok cikkemben dicsértem már szanaszét Claus Jürgen-Wrede játékát, úgy érzem okkal. Javaslom, hogy mindenki legalább egyszer próbálja ki - ha még nem tette volna -, szerintem afféle kötelező olvasmány. Azóta számtalan változat és kiegészítő jelent meg az alapjátékhoz, ha gonosz akarok lenni brand (márka) szempontból igazi pénzgyárról van szó. Ez a családi játék könnyen tanítható, de mellette kellően nagy mélységeket tartogat. Szeretjük.

3. Fedőnevek - Codenames (2016)

A tavalyi év nagy sikerjátéka, amit az egyik legfontosabb internetes társasjáték katalógus oldal: a BGG (Board Game Geek) nemcsak 2016, de minden idők legjobb party játékának tart. Nos, ebben nem foglalnék állást, viszont vitathatatlanul hatalmas durranásról beszélünk, ami ráadásul sokak számára nyitott kaput a társasok világába. Nagyon könnyen tanítható, hatalmas az újrajátszhatósága, és igazán elgondolkodtató szórakozás. Azóta megjelent a „Képekkel” változat, meg a „Deep Undercover” (ami kizárólag a felnőtt közönséget célozza meg) és hamarosan debütál a „Duet” – a két főre tervezett változat is. Mindenképpen érdemes kipróbálni, szerintem négyen a legjobb.

4. Dixit (2010)

Nagyon ritkán születik meg ilyen könnyed, tündöklő mestermunka, mint a Dixit. Azon túl, hogy az egyik legszebb játék, amivel valaha találkoztam, egészen magával ragadó (flow) játékélményt biztosít. Ráadásul tökéletes „belépő játék” azoknak, akik még csak ismerkednek a modern társasjátékok világával. Pár mondatban tanítható, és igen nagy az újrajátszhatósága. Sok kiegészítő jelent/jelenik meg hozzá (nehéz követni pontosan hányadiknál is tartunk), számos nagyon gazdag világgal rendelkezik (mind más hangulatú), így ha még sosem társasoztál, akkor is érdemes elmerülnöd a Dixit varázslatos univerzumában.

5. Dominion (2009)

Amikor a Dominion 2009-ben megjelent, egy forradalmi mechanizmust: a pakliépítést használta, ami kicsit fel is forgatta a játékipart. Ritkán különlegesség az ilyen markánsan elkülöníthető szabályrendszer, mint amit ez a játék használ. A Dominion csak kártyákból áll, cserébe egy doboz 500 kártyát ígér, és ezek nagy variációs lehetőségét. A játékos egy kezdő paklival indul, amit a későbbiekben bővíthet olyan kártyákkal, amiket csak szeretne, így állítva össze a saját ütős pakliját a játékhoz. Kihagyhatatlan mestermű, mindenképpen szeretettel ajánlom!

6. Alhambra (2003)

Nagyon szeretem, hogy ebben a játékban mindenki a saját Alhambráját, saját kis birodalmát építi, s közben igyekszik ügyesen bánni a pénzével. Ez az a játék, ami számomra nemcsak tökéletesen és maradéktalanul kiváltotta a Monopoly-t, de messze túl is szárnyalta azt. Könnyen tanítható, gyors, laza játékmenetével sokak kedvence lett, ketten-hárman-négyen is igazán kellemes játék, így úgy érzem méltán kapott sok elismerést! Nálunk fontos alapjáték a családban.

7. El Grande (1996)

A legöregebb játék a listán, amit én nagyon szeretek, így mindenképpen meg szerettem volna említeni! Nem egy mai vas, na… ismerjük el, DE egy fantasztikusan magától értetődő, „egyszerű” területfoglalós játék. Szerintem háromtól-öt főig tökéletesen működik, ketten elég vérszegény „pofozkodás”. Érdekes, hogy a témája nem háborús, mégis ebben a játékban sokkal jobban érződik a harci hangulat, mint tíz másik háborús játékban. Taktikai játék a köbön, szerintem elképesztően intenzív, mély játékélményt biztosít. Nyelvfüggő és viszonylag problémásan beszerezhető, de ha tehetitek mindenképpen érdemes kipróbálni ezt a méltán elismert, nagy klasszikust.

Jó játékot!

Egy társasjáték nagyon sokféleképpen lehet „nehéz” hiszen ez a szó önmagában is nagyon szubjektív. Nyilván kinek-mi a nehéz, ez a téma azonban engem is elgondolkodtatott. A félreértések elkerülése miatt fontosnak tartom megjegyezni, hogy NEM a LEGnehezebb társasokat listázom, csupán 7 különböző szempont alapján igyekeztem csokorba szedni olyan társasokat, amik véleményem szerint ilyen-olyan módon igazán próbára tehetik a játékosok képességeit.

Következzen 7 szerintem igazán nehéz társasjáték!

1. Go

A legöregebb (Kr.e. 2000) a listában ez az ősi, kínai, kétszemélyes társasjáték. A Go-ban egy 19x19-es táblán feszíti egymásnak elméjét a két játékos, és nagyon hamar kiütköznek az erőfölények. Éppen ezért sok mérkőzésen a tapasztaltabb résztvevő kezdeti előnyt ad az ellenfelének. Érdekesség, hogy ez a játék „meglett kora’ ellenére a mai napig világszerte nagy tiszteletnek örvend, és számos országban rendeznek Go versenyeket. Elképesztően komplex, stratégiailag gazdag játékról van szó, aminek a szabályait megtanulni könnyebb, mesternek lenni benne viszont nagyon nehéz. Talán egy élet sem elég hozzá. :)

2. Ghost Stories

Ebben a kooperatív (együttműködésen alapuló) társasban sem a szabályok igazán a nehezek, hanem nyerni benne. :) Persze a Pandemic hat epidemic kártyával is eszméletlen durva, és a Robinson Crusoe se egy sétagalopp, de a Ghost Storiesban győzedelmeskedni szerintem valami irgalmatlan… Ugyanis a kockadobásnak hála - ha nincsen szerencséd - embertelenül nehéz bármire is jutni, és még könnyítve is úgy alakítani a dolgokat, hogy legyen némi esélyünk. Pokoli azzal szembesülni, hogy úgy tűnik, mintha nem „pusztulnánk el” reménytelenül, aztán mégis... Mi ötből ötször buktuk, hála az én legendás kockadobó szerencsémnek. Ezért én személyesen ezt a játékot csak a legkudarctűrőbbeknek ajánlom.

3. Korokon Át

Ez a játék az egyik legkomplexebb és leggazdagabb szellemi teljesítmény, amivel valaha találkoztam. Van itt minden, mi érdekelhet egy játszani szeretőt/gémert: a mechanizmusépítésen át, a liciten keresztül a háborúmenedzsmentig. A címhez méltóan nem spóroltak az ötletekkel. Maga a játékidő is méltó a nagy vállaláshoz, aligha áll meg három óra alatt egy 3-4 fős játék - ha van igazi egész estés, komplex játék, nos a ’Korokon Át’ az. Bár sok bolt polcain találkozom vele (teszem hozzá, nagy örömmel), de csak abszolút haladó játékosoknak ajánlom!

4. Advanced Squad Leader

Egyetlen alkalommal volt szerencsém egy partyhoz, és szinte egész végig próbáltam rájönni, hogy pontosan miről is van szó. Ez egy rendkívül összetett harci szimuláció a legbarátságtalanabb fajtából, már ami pl. a külcsínt illeti. Ez a játék minden, ami nem könnyed: durva stratégiai döntések és katonai pozicionálás, megtörtént katonai események viszonylag pontos szimulációja. Ezt a sok órás szellemi szkander-párbajt csakis igazi megveszekedett háborús fanatikusoknak ajánlom.

5. Sherlock Holmes Consulting Detective: The Thames Murders & Other Cases

Ez a játék nem csak akkor nehéz, ha alapvetően problémáid vannak az angollal. Ha jól megy – mondjuk anyanyelvi szinten, vagy folyamatosan a kezedhez nőtt egy szótár - még akkor is nehéz a korabeli angol irodalmi kifejezések miatt, de akkor talán van esélyed. Ez a játék ugyanis alapul veszi, hogy tökéletesen beszéled az angolt, és minden a játékban szereplő apró utalást, a szövegekben elrejtett jelecskét megértesz. A szabályok nem komplexek, de készülj olvasás-maratonra: szöveg-szöveg-szöveg végtelenül. A Sherlock remek, nehéz nyomozós játék és még jobb nyelvgyakorlás.

6. Kanban

Vital Lacerda munkássága igazán figyelemre méltó. Először a ’The Gallerist’ című remekművével találkoztam, de nálam Kanban című autógyártós szellemi maratonja viszi a prímet. Nála nem szempont a „kevesebb több” szabály, így ebbe a játékba is annyi minden van belezsúfolva, amennyi maximálisan belefér. Dacára annak, hogy egy „szimpla” munkás-lehelyezős (worker placement) rendszerű játék, extra mennyiségű dologra kell odafigyelnie a játékosoknak. Ezért a Kanban tipikusan a „sokadik játék után is a játékszabályt lapozgató” élmény.

7. Twilight Imperium (harmadik kiadás)

Hatan játszottuk, és csupán a szabálymagyarázat volt két óra, utána nagyjából egy nap maga a játék. Epikus élmény, ami éppen ezért, vagy ennek ellenére nagyon ritkán kerül asztalra, és én is mindig meggondolom, hogy nekifussak-e. Ez számomra már a szuper-ultra-gémer kategória! A dobozméret rögtön tekintélyt parancsol, igazi szélesvásznú, terepasztalnyi terjedelemmel, intergalaktikus tartalommal. Számomra ez a játék nagyon sok szempontból nehéz: háború, diplomácia, mechanizmus fejlesztés, képesség-optimalizáció és minden, ami nem a könnyed partyjátékok sajátja. Életre szóló élmény, minden társasjátékosnak ajánlom, aki szeretne nehéz játékkal találkozni! Nem hátrány azonban, ha szereted a sci-fi-t, mert ez nagyon az. :)

Jó játékot!

A tegnap esti randi egyik szereplője: a Patchwork. Lássunk is gyorsan egy élménybeszámolót!Uwe Rosenberg mesterről általában a nagyobb dobozos játékai szoktak eszembe jutni. Hatalmas nagy szellemi eresztésnek tartom tőle pl. (a teljesség igénye nélkül) az 'Agricola'-t, az 'Ora et Labora'-t, a 'Le Havre'-t, és a nemrégiben megjelent 'Feast for Odin'-t, de kihagyhatatlan számomra a sorból az egyik kedvenc játékom: a 'Caverna' is. Csak ömlengeni tudnék erről a játékról, ezt némileg meg is engedtem magamnak ebben a videóban. :)

Valamelyest az 'Odinhoz' kapcsolódva került elő tegnap este nálunk a 'Patchwork'. Bár nincs sok köze a két játéknak egymáshoz: az egyikben viking lakomát tartunk, a másikban terítőt foltozunk, de az egyik központi mechanizmus közös: a tetrisz elemek rendezgetése. Egy szerző nyugodtan lophat saját magától és ha már itt tartunk a 'Cottage Garden' is szépen beleilleszkedhet ebbe a sorba, az is nagyon hasonló, bár ott virágokat ültetünk. Mi maradtunk a takarónál. :)

Ez az igazán "elgombolkodtató" játék!;) A cél a legtöbb gomb gyűjtése, ezt pedig a legjobban úgy tudjuk elérni, hogy a lehető leghiánytalanabbul rakjuk össze a takarónkat, ügyesen gazdálkodva a két fő "erőforrással": az idővel és a gombokkal.

Következzen pár személyes észrevétel a játékélménnyel kapcsolatban:

• Szerintem a Patchwork szinte tökéletes randijáték. Rövidke, nem lopja el az egész estét, könnyű előkészíteni. Nem konfrontatív, de mégsem tűnik szoliter játéknak, max. kedves "csipkelődés" szokott kialakulni.
• Nagyon szeretem, hogy bár absztrakt (szinte téma nélküli és nincs konkrét története), a cuki minták és színek igazán hangulatossá teszik a játékélményt.
• Meglepően mély játék. Bár nincs sok stratégiai lehetőség, de idővel szépen elválik, hogy ki gazdálkodott ügyesebben az erőforrásokkal. Minden partyban van egy komoly elmélyülés-faktor is, nem lehet felszínesen lezavarni egy meccset. 
• Ritka, hogy egy játék 100%-ban "open" (nyílt) játék legyen, azaz minden létező információ, ami a játékban van, az nyitott/látható az összes játékos számára. Mindennel tudnak kalkulálni, nincs randomitás (kockadobás, kártyahúzás) a játékban. A Pachwork egyik zsenialitása, hogy mégsem lesz túlgondolkodós a játék, és megmarad könnyed foltozgatónak.
• Csak a legvégén derül ki, hogy ki nyert, persze korábban is sejthető, hogy valaki jobban áll, de nyertest csak a végső pontozás után hirdethetünk, korábban szinte kiszámolhatatlan, hogy végül ki lesz a befutó.  

Számunkra hatalmas élmény minden alkalommal Patchwork-özni, kívánok mindenkinek jó játékot!

Játékosok száma: 2 - 4
Játékidő: kb. 60-120 perc
Alkotó: Stefan Feld
Tegnap este ez a játék került nálunk asztalra, így gondoltam frissen megosztom veletek az élményeimet. Régóta követem nyomon Stefan Feld német társasjáték tervező mester munkásságát, eddig úgy ismertem meg hogy kifejezetten komplex, és ki merem jelenteni, hogy "nehéz" (gémer), és az én ízlésemnek tetsző játékokat készít. Sok szempontból tartozik a kedvenceim közé. Bár általában nem különösebben szép kivitelűek a társasjátékai, a Bora Bora üde színfoltja a játékos polcunknak, és tegnap este engedtünk a csábításnak. :) 

Magát a játékmenetet most nem részletezném, alapvetően egy stratégiai, euró (kis szerencse alapú) társasjátékról van szó, melyben a játékosok Bora Bora szigetvilágában próbálnak lehetőleg minél több pontot összegyűjteni. Ehhez számos út vezethet, kagylógyűjtögetéssel, halászattal, isteneknek való hódolással, és további hangulatos játékelemekkel.Néhány személyes észrevétel a játékélménnyel kapcsolatban:

• Én még nem igazán játszottam könnyed Stefan Feld-féle játékkal, itt sem a térdcsapkodó mókázásé a főszerep. Ez a játék szerintem kifejezetten nehéz, mi ezúttal ketten játszottunk vele egy izzasztó, de élvezetes másfél órát. 
• Akárhányszor kerül elő, ez a játék mindig a sokszoros újratervezést, és a kombinációk (láncolatok) létrehozásának művészetét kéri tőlünk, így elsősorban azoknak ajánlom, akik tapasztaltabb játékosok, szeretnek számolni, és tervezni.
• Nagyon kedvelem ennek a játéknak a színvilágát, karibi hangulatát, flowját, igazi élmény vele játszani.
• Mindezt egy kicsit megtöri sajnos a fordulók közti "rendrakás" (újratöltés) fázisa, ami engem zavart.
• Azt is fontos megemlíteni, hogy bár a játékosok közti interakció csekély, de ami van, az csúnyán egymással kitolós. Ritkán lesz ugyan kapacitásod kifejezetten arra koncentrálni, hogy a többiek dolgát megnehezítsd, de ha igen, azzal erősen elvághatod a tervezésük útját.
• Bár kockadobós játék, de a tervező ügyesen megoldotta az ebből adódó szerencsefaktor kibalanszolását, így nem érzem szerencsejátéknak a Bora Borát. (És ezt nem csak azért mondom, mert nyertem. :)
  

Hogyha már játszottad, és tetszett, ajánlom továbbá az alábbi Feld klasszikusok kipróbálását is:
The Castles of Burgundy (az egyik favoritom, ebben a videóban említem is)
Trajan
Bruges

Jó játékot mindenkinek!