Vannak gyönyörű, káprázatos megjelenésű játékok és vannak esetek, ahol látszólag "nem nagyon" foglalkoztak a külcsínnel. (Mondhatnánk, hogy ezek többnyire témátlan-absztrakt játékok, de természetesen ezek is lehetnek minőségiek.) Valamint vannak játékok, ahol próbáltak valami tisztességes megjelenést ráerőszakolni a dobozra és az alkatrészekre, de valahogy minden félresikerült. Nagyon félresikerült! Arról az élményről beszélek, amikor egy játékot rossz kézbe venni, és egyáltalán nem esztétikai élmény használni.

Igyekeztem ebben a cikkemben modernebb játékokat megnevezni, ahol már kinőttünk a korai játékok csacska képi világából, így itt nem lehet szempont, hogy egy alkotás „régi” és azért csúf. A rondaság több aspektusát járjuk most körbe, következzen pár igazán rusnya példány:

 1. Jungle Brunch - Állati Zaba

Nagyon morgok erre a játékra, mert a grafika majdhogynem tönkre teszi az egészet. Díszes példája annak a szellemileg ortopéd, ízlésficamos kiadói impotenciának, amikor egy amúgy bugyutácska, de szórakoztató kis játékra ráborítják ezt a képi világnak csúfolt paint-szökevényt. Tetovált fuxos elefánt? Viking bika? Irtó kellemetlen minden ízében, azonnal újra gondolást kér a kiadás. 

 2. Munchkin

A penetráns primitivitás non plus ultrája, igazi prosztó igénytelenség: John Kovalic „grafikus” szégyellje össze magát. A játékot magát én ráadásul egyáltalán nem szeretem, és ezen a megjelenése se segít. Sokan magyarázták már nekem, hogy ez tudatosan, szánt szándékkal ilyen… Nem is tudom melyik szégyenteljesebb, hogy véletlenül vagy tudatosan ocsmány egy játék!? Ez volt a kiadói koncepció? Hogy a képek nézzenek ki úgy, mint egy hurutos tüsszentés, vagy mint egy négyéves kisgyerek álmos pacsmagolása? Nagy kár, hogy a grafikust később a ’Cash and Guns’ közelébe engedték. Egyes, leülhetsz!

 3. Dominant Species

A borító egészen mást ígért. Ígéret: epikus jurakori élmény, ahol a túlélésért folyó harc mindennapos. Aztán megfordítja a dobozt, és egy olyan minősíthetetlen absztrakt förmedvényt kap kézbe a játékos, ami minimum kiábrándító. Ez a játék konkrétan nem néz ki sehogy. Fontos, hogy maga a játékmenet és szellemi mélység vitathatatlanul zseniális, valamint ez az egyik legkomplexebb játék, amit valaha próbáltam, DE a megjelenése… A kevesebb több szabályt én is szeretem, de ezek a gúlák és kockák, valamint pasztellszínek nekem nem konzisztensek a borítóval, ahol éppen egy madár, egy krokodil és egy rinocérosz harcol a tápláléklánc csúcspozíciójáért. A belbecs mindenekelőtt.

 4. Spyfall

Az egyik kedvenc partjátékom, ami megjelenésében azonban mindig öklendezésre késztet. Igazi ízlésficam mutatkozik itt meg, nagyon kellemetlen és kínos minden ábra és rajz, amin a kém vigyorog. És Ő mindenhol ott van. Én érzem magam kellemetlenül, amikor ajánlom valakinek ezt a társast, aminek a borítóján ott pózol az az elfuserált rajzfilmfigura, és minden jó ízlésű ember visszanéz, hogy „most komolyan?”. Hogy lehet ez a játék jó, ha így néz ki? Hát hogy néz már ki? Semmi tartalmi mélységet nem sugall, ezzel a borítóval lehetne a játék a ’seggrepacsi’ is segédeszközökkel. Fuj, kösz, de kösz nem…

 5. Castles of Mad King Ludwig

Az egyik kedvenc építős játékom, ami gyakorlatilag félkész állapotban jelent meg, már ami a külalakot illeti. Játékmechanikailag fantasztikus, de maga a design szerintem egyszerűen nem készült el. Nincs kész. Nem hiszem el, hogy bárki erre azt mondaná, hogy „így szerettük volna, hogy a boltok polcaira és a háztartásokba kerüljön”. A doboz-borító még csak-csak, de az alkatrészek például felháborítóak. Puszta ábrák odahányva, pixeles és hitványul színezett mintázatokra.

 6. Exploding Kittens: NSFW deck

Nos, ez a kiadás megdolgozott azért, hogy ezen a listán szerepeljen. Itt ugyanis koncepció volt a „rosszízléskedés”, ez sikerült is. Igazán undorító és szégyenteljes az a vizuális szem-mérgezés, amit ránk szabadít ez förmedvény. Félreértés ne essék, egy pillanatig sem szeretném reklámozni, mindössze figyelmeztetni mindenkit, aki kicsit is érdeklődik ez iránt, hogy óvakodjon, mert nem kíváncsi arra, ami a kártyákon szerepel. Higgyen nekem, nem kíváncsi! Mélység nélküli, öncélú vizuális poénkodás, annyi szellemi tápértékkel, mint egy szellentés.

 7. Csótány sorozat (Póker, Saláta stb…)

Tervem szerint először csak a ’Csótány pókert’ neveztem volna meg, de aztán rájöttem, hogy igazából itt egy egész kiadót szeretnék tetemre hívni és ennek a kiadónak minden játékát. Ez a hírhedt Drei Magier Spiele. Minden, amit kibocsát magából ez a kiadó, az egy azonos, következetes grafikai koncepciót képvisel… és mind ronda. Tudatosan, makacsul, önmaga hibájából nem tanulva igénytelen. A kisebbeknek szóló társasoknál még esetleg magyarázható a mesei környezettel a gyermeteg illusztráció, de főleg a Csótány sorozatnál szembeötlő, hogy mintha nem szeretnék, hogy játsszanak a játékaikkal. Azt akarják, hogy egy jóhiszemű ember, amikor kézbe veszi az egyik ábrájukat azt mondja: „Mi ez a köpet? Ja hogy ez egy pók, vagy vámpír, vagy pelikán, vagy hangya akar lenni?” Aham, köszönöm nem. Nem. Nagyon nem.

 Szebb játékokat!