Szerintem, ha egy társas ilyen rangos díjat kap, az keményen társasjátékpolitikai döntés és minden esetben vitaalap. Ennek több oka is van, többek közt: ha egy játék feltünteti magán a piros koszorús bábú logóját, akkor garantált számára az eladási növekedés. Ennek tudatában hívja fel a német szakmai zsűri az emberek figyelmét egyes játékokra és ezért sem mindegy, hogy melyik társas jut el könnyebben aztán a laikusokhoz is. Az ebben a listában felsorolt játékok szakmai díjával jómagam is vitatkoznék. Természetesen azt nem vitatom el, hogy működő, és „jó” játékokról van szó, de véleményem szerint ilyen komoly elismerésre nem voltak méltók abban az évben. Következzen most hét ilyen: „nem hiszem el, hogy nem volt méltóbb játék”. (Megjegyzés: A felsorolásban most csak a 1995 utáni játékok közül válogattam.)

1. Kingdom Builder (2012)

Sajnos elég száraz és absztrakt, történettelen, „házikópakolgató” játék lett a Kingdom Builder. Ráadásul ha azt is figyelembe vesszük, hogy a játéktörténeti jelentőségű Dominion szerzőjének játéka, még érthetetlenebb a kritikusok döntése, hogy miért ez a játék kapta a rangos elismerést. Nagy elánnal veselkedtem neki annak idején és a mai napig emlékszem a csalódás kellemetlen ízére. Inkább nyert volna a Las Vegas!

2. Qwirkle (2011)

Ha lehetek gonosz, akkor ez egy absztrakt, száraz, pontgyűjtögető mechanizmus, semmi több. Kedves, cuki játék, a feleségem nagymamája nagyon szereti, és ha muszáj, akkor én is eljátszogatok vele, de hogy a társasjátékos Oscar-díjat ez nyerje meg? Ebben az évben adták át először az összetett kategóriában a legjobb játéknak járó díjat, amit a ’7 csoda’ vitt el, szerintem méltán,  közben pedig a legjobb családi játék a Qwirkle lett… Olyan komoly különbség van a két játék minősége között, hogy zongorázható!

3. Niagara (2005)

Vitathatatlan, hogy nem játszottam magam „halálra” ezzel a játékkal (nem játszottam a kiegészítővel, ami állítólag javít a dolgon), de soha többet nem is szeretnék vele játszani. Szerintem ez a játék gonosz, ami elnézve, hogy ’családi játék’, fura döntés a zsűritől. Elhiteti velem, hogy megéri tervezni, aztán egyszer csak azon kapom magam, hogy pápá kenuk és nem sikerült semmi. Az alkatrészek szépek, jó érzés tologatni az átlátszó lapkákat, azt már azonban nem olyan jó látni, ahogy a klassz kis elképzeléseim lefolynak a… Niagarán.

4. Villa Paletti (2002)

Ebben a fordított Jenga játékban a játékosok statikai érzéke van elsősorban próbára téve, hiszen egy palotát építenek közösen, úgy hogy a saját színű oszlopaik (azok közül is az értékesebbek) legyenek a lehető legmagasabban. A Villa Paletti a Tikal (1999), Torres (2000), Carcassonne (2001) után kapott díjat. Sokak szeme kerekedett ki, amikor három komoly mélységekkel rendelkező játék után egy ilyen lábvíz mélységű desszert-játék kapta a nagy elismerést. Sajnos egyetértek, bár ezzel a játékkal magam is szívesen elütöm az időt, de nem nevezném díjra érdemes alkotásnak.

5. Thurn and Taxis (2006)

Ez személyes sérelem, mert nagyon nehezen éltem meg, hogy a német postakocsirendszer kiépítése jobban tetszett a bíráknak, mint egyik személyes kedvencem: a ’Blue Moon City’, ami egy fantasy városépítős csoda, sárkányokkal, mesebeli fajokkal. Egyáltalán nem rossz játék a Taxis, de egyáltalán nem családi, nem nemzetközi, nem szép, max. olyan kellemes mezei útvonal-rendszer-kiépítős stratégiai játék. Nincs (és nem is volt) benne szerintem semmi innovatív, eredeti, mindössze annyi az előnye, hogy „német” témája van.

6. Keltis (2008)

Ebben az esetben szerintem nem a játék kapott díjat, hanem a szerző. Reiner Knizia nevét minden magára valamit is adó társasjátékos ismeri. Rengeteg fontos játéka van, nagyon fontos szerző és látom magam előtt a zsűri arcát, amikor rájönnek, hogy Ő még nem kapott díjat. Botrány! Azonnal kell neki adni egyet, még szerencse, hogy évente tucatnyi játéka jelent meg, abban az évben többek között a Keltis. És a díjat kapja: a kelta jelölőtologató! Tudom, gonosz vagyok, de a tény, hogy egy sokkal-sokkal jobb családi játék, a ’Stone Age’ elől happolta el a díjat, az külön érdekes.

7. Camel Up (2014)

A lényeg: A játékosok fogadásokat kötnek, hogy melyik teve fog a célba érni elsőnek (vagy utoljára). A helyzet könnyen változik, a tevék ugyanis egymás hátára ugorva könnyen változtatnak az álláson. A vidám hangulat garantált, a szerencsefaktor az egekben, ahogy a tapasztaltabb játékosok vérnyomása is. A Camel Up egy szép, színes, kedves szerencsejáték, ami - ha elengedjük azt, hogy szeretnénk komoly befolyással lenni a játék menetére -, valamennyire szórakoztató, de ha esetleg mocorog bennünk bármi stratégiai érzék (vagy esetleg nem szeretjük ezt elengedni), akkor kényelmetlen élményben lehet részünk. Az egyik legmegosztóbb játék, amivel valaha találkoztam.

Jobb játékot mindenkinek!