A társasjátékos ajánló

Mit játsszunk?

Crime Writers - Első találkozás és élménybeszámoló

2017. szeptember 30. - mitjatsszunk?

fejlesztoknapja_2.jpgJártamban keltemben találkoztam (A Társa’s játék Bár Magyar Társasjátékokat bemutató rendezvényén) Mészáros Bori és Vágó Ádám társasjátékával. Nagyon kedvesen invitáltak asztalukhoz, így leültem, és meghallgattam az ismertetőt. Részemről nagyon szeretem a krimit és a dedukciós játékokat, az ismertető közben be is ugrott a ’Black Stories – Fekete történetek’. Mikor észrevételemet megemlítem Boriéknak, nem lepődnek meg, sőt örülnek: olyan fejlesztők ők, akik kapaszkodónak használják tudásom és kibővítik ismereteimet, hogy bizony Ők is sokat játszották az említett játékot, és kevésnek érezték, szerettek volna nagyobb kreativitást, mélységet, élményt a játékosok kezébe adni, nagyjából innen indult saját projektjük: a ’Crime Writers’ (Lulla Games). 

Ami azonnal megragadta a figyelmem, azok a kártyák és kivitelezésük volt. Káprázatos hangulatkeltés, a megvalósítást bármelyik befutott játékokat nagy példányszámban gyártó cég megirigyelhetné. Ádám lelkesen említi, hogy a kivitelezés érdeme az övé, én pedig le vagyok nyűgözve, nagyon sok munka és valódi szépérzék találkozik a megvalósításában. Sőt, maga a doboz, a játékszabály is hív a megismerésre.  

crimewriters.jpgDióhéjban a játék lényege, hogy mindegyik játékosnak megadott idő alatt (10 perc) lehetősége nyílik írni egy krimit – bűnügyi történetet, bizonyos támpontokkal, amit a kártyák szolgáltatnak. Ki, kit, hol, hogyan tett a bűnügyben? A megírt történet legyen a lehető legkacifántosabb, de következetes, és legyen minél nagyobb kihívás a társaság többi tagjának, hogy megdolgoztassák Sherlock-i logikájukat. Ezután a játékosok megfejtik egymás történeteit.

És leesik a tantusz: ez a játék komolyan veszi a játékosait! Tapasztalataim azt mutatják, hogy sokan nem igénylik ezt a játéklehetőséget, inkább egy reklámszünetes/agyeldobós élményre vágynak, nos a Crime Writers nem ilyen. Ez nem ’filler’, ez a játék befektetést kér. Itt, ha valakiben lapul bárminemű dramaturgiai talentum, akkor az a felszínre törhet, sőt ez a játék lelke, hogy a játszóinak kreatív teret engedjen. Nagyon ritkán találkozom ilyen bátor hozzáállással a játékosok felé, és igazán értékeltem! A játékhossz így erősen függ a játszók számától, ez a fél órától az egész estés élményig tarthat, s ez főleg rajtatok múlik.

Ajánlom a ’Crime Writers’ játékot elsősorban a krimi műfaj kedvelőinek, illetve mindazoknak, akik nem ijednek meg egy mély szellemi utazástól saját maguk, és társaik elméjében. Köszönöm az élményt a fejlesztő csapatnak!

Jó játékot mindenkinek! :)
További info: https://facebook.com/lullagames

A bejegyzés trackback címe:

https://7mitjatsszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr7812896340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása